Más a tartalma, az eszköztára az emberi jogok oltalmazásának és az alkotmánybíráskodásnak egy nagyobb teljesítőképességű gazdag, és egy szegény országban, más egy konszolidált időszakban, mint egy súlyos válság idején – mondta Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság új elnöke az MTI-nek.
A törvényhozó és a végrehajtó hatalmi ág kötelessége, hogy szükség esetén azonnali és hatékony intézkedéseket tegyen, az Ab feladata pedig, hogy meghúzza a jogalkotói mérlegelés, mozgástér alkotmányos kereteit, melyeken belül még jogállami lehet egy döntés. Azonban ha nem is alkotmánysértő egy törvény, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy hibátlan - mondta az elnök. A megsemmisítés mellett más eszközökkel is élhet a testület, például megfogalmazhat alkotmányos követelményt vagy megállapíthat mulasztást, és élhet a szignalizáció egyéb eszközeivel is. Láthatóan többféleképpen fel lehet lépni a törvényalkotás egyes, jogállami szempontból kifogásolható megoldásaival, módszereivel szemben. Ha az alkotmányos intézmények között megvan a jogállami együttműködés, a kölcsönös tisztelet és bizalom, akkor ezek a jelzések is elérhetik céljukat és a jogállamiság, alkotmányosság értékei sem szenvednek csorbát – mondta Lenkovics Barnabás, aki 2001 és 2007 között szerzett ombudsmani tapasztalataira is utalt.
Az Ab és a politika viszonyáról szólva az új elnök elmondta: a testület, illetve tagjai nem politizálhatnak, függetlennek és pártatlannak kell lenniük. Így az Ab nem is lehet tekintettel a tevékenységét érintő politikai értékelésekre, a "véleménypiacra". Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a jog nem független a politikától, hiszen a törvényhozás politikai tevékenység, oka a társadalmi problémákban, célja pedig azok kezelésében van – mondta az elnök. A lényeg, hogy az intézmények együttműködésének eredménye az emberek boldogulása, az ország sorsának jobbra fordulása legyen. Ez fejeződik ki a legújabb, válság hatására kifejlődött nemzetközi szakirodalomban is, mely szerint amikor gyors, hatékony, de egyúttal jogállami intézkedésekre van szükség, akkor a hatalmi ágak viszonya egyre inkább az együttműködés elvein alapul – fejtette ki.